Aujeszky Aladár emlékérem

 

Az Európai Virológusok Társasága 1993. augusztus 30-án és 31-én az Aujeszky-vírusról szimpóziumot tartott az Állatorvos-tudományi Egyetem aulájában. Ez alkalomból az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézete Aujeszky-emlékérmet alapított az Aujeszky-betegség és -vírus kutatásában kiemelkedő nemzetközi eredményt elérő kutatók kitüntetésére. Az érmet az intézet igazgatójából és az általa felkért szakértőkból álló bizottság ítéli oda. A szimpózium alkalmából első ízben négy külföldi és két magyar kutató részült ebben a kitüntetésben.
Aujeszky Aladár (1869-1933) orvosdoktor, állatorvos a M. kir. Állatorvosi Főiskola bakteriológiai tanszékének volt a vezetője 1907-től 1933-ig. Nevét a nemzetközi szakirodalomban a róla elnevezett betegség is megőrizte, amelyet 1902-ben írt le és különített el a veszettségtől. Jelentősek a veszettséggel kapcsolatos kutatásai is.
A 100 mm átmérőjű, öntött bronzérem Tóth Sándor szobrászművész alkotása. Előlapján a professzor balra néző arcképe és körívben ALADÁR AUJESZKY MDCCCLXIX MCMXXXIII a fej mögött a művész szignója és 1993., az alapból kiemelkedő felirat van. A hátlapon az Állat-egészségügyi Kutatóintézet épületének domborművű képe és az alapból kiemelkedő angol nyelvű körirat: VETERINARY MED + RES + INST + of H + A + S + BUDAPEST. Az épület képe alatt 15 mm széles vízszintes mező van a kitüntetett nevének bevésésére.(MMJ)

 

Díjazottak:

1993       Kojnok János

1993       Lomniczi Béla

1993       Tamar Ben-Porat

1993       Jan T. van Oirschot

1993       Arno L. J.Gielkens

1993       Thomas C.Mettenleiter

1995       Bartha Adorján

1995       Csontos László

1995       John P. Kluge

1997       Alexander Sabó

1999       Philip Vannier

1999       Michael B. Pensaert

1999       Medveczky István

2004       Andrew J. Davison

2004       Molnár Tamás

2008       Boldogkői Zsolt

2010       Harrach Balázs


 

Csontos József emlékérem

 

Az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézete, fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából 1975-ben az intézet első igazgatója emlékére Csontos József emlékérmet készíttetett, melyet azonban az akkori igazgató Derzsy Domokos tragikus halálának közbejötte miatt nem adtak ki.

Az intézet Csontos József halálának 30. évfordulójáról kívánt úgy megemlékezni, hogy egy - a Magyar Országos Állatorvos Egyesület Állatorvos-történelmi Szakosztályával közös - Csontos József emlékülés keretében az érem első példányait az arra érdemeseknek kiadja.

Az arra érdemesek körének meghatározását illetően, az alapítók szándékát és Csontos József életútját figyelembe véve, az a megállapodás született, hogy az emlékérmet olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek kapják, akik az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézetben vagy más állategészségügyi intézményben, a gyakorlatban is hasznosuló, eredményes kutatást végeztek.

 

 

 

 

Díjazottak:

1992       Csontos László

1992       Prohászka László

1995       Mészáros János

1995       Szabó István

1996       Németh István

1996       Tanyi János

1997       Horst Meyer

1999       Dietrich Schimmel

1999       Stipkovits László

1999       Szécsényi István

2000       Molnár Kálmán

2000       Tekes Lajos

2004       Nagy Béla

2004       Glávits Róbert