Felhívás a 2022. évi Állatorvos-tudományi Akadémiai Beszámolókra

Az MTA Állatorvos-tudományi Bizottsága, az Állatorvostudományi Doktori Iskolával együtt, a hagyományos, (49-ik) akadémiai beszámoló üléseket 2023. január 30. és 2023. február 1. között tartja az Állatorvostudományi Egyetemen.

Az egyes szekcióüléseket -terveink szerint – hat szekcióban, jelenléti formában tartjuk meg. A szekcióüléseket – a beérkezett előadások számához igazodva – két vagy három napra beosztva, egymást követően hirdetjük meg.

Ez alkalommal is nyomatékkal kérjük az intézet-, klinika-, osztály- és kutatócsoport-vezetők segítségét és közreműködését abban, hogy munkatársaik a hagyományainkhoz híven ez évben is ismertessék az állatorvos-tudomány és élelmiszer-biztonság területén 2022-ben született kutatási eredményeiket, újabb vagy egy-egy időszakot átfogó megfigyeléseiket ezen a fontos vitafórumon.

Az MTA Állatorvos-tudományi Bizottsága (Bizottság) és az Állatorvostudományi Doktori Iskola (ÁODI) megállapodása értelmében az akadémiai beszámoló egyúttal a PhD-hallgatók szakmai fórumát is jelenti. A beszámolók közös megtartása lehetővé teszi, hogy a PhD-hallgatók szakmai közönség előtt mutassák be eredményeiket és ezért kreditet kapjanak. Mivel az akadémiai beszámolókon nemcsak befejezett munkákkal lehet részt venni, hanem részeredményekkel és metodikai fejlesztésekkel is, ez lehetővé teszi, hogy egy hallgató az évek során többször is szerepeljen, és így a konferenciakörnyezetben való munkában jártasságot szerezzen. Kérjük, hogy a szervezeti egységében, illetve a felügyelete alatt dolgozómunkatársait – és külön is a PhD-hallgatókat – tájékoztassa az akadémiai beszámoló lehetőségéről, egyúttal fel is kérve és segítve őket az azon való részvételre.

Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy az Állatorvostudományi Egyetem által biztosított pénzügyi keretből támogatást nyújtó Normatív Kutatásfinanszírozási Bizottság (NKB), amely elsősorban a PhD hallgatók részvételével folyó kutatásokat támogatja, elszámoló jelentésként az Akadémiai Beszámolón bejelentett előadás összefoglalóját elfogadja. Ezért az NKB által támogatott kutatásokról beadott előadások összefoglalójában a támogatás tényét jelezni kell (a Köszönetnyilvánítás bekezdésben), és az összefoglalót a fenti címre történő továbbítással egyidejűleg, tájékoztatásul az ÁODI titkárságának (phd@univet.hu) is meg kell küldeni.

Kérjük, hogy az előadásokra jelentkezők a mellékelt formai ajánlás figyelembevételével készítsék el az előadni kívántak írásbeli összefoglalóját, maximum egy oldal terjedelemben, és azokat (e-mail csatolt file-ként) a Bizottság titkárának, Fodor Lászlónak, legkésőbb 2023. január 15-ig küldjék meg a Bizottság e célra elkülönített e-mail címére (@email), a javasolt szekció megjelölésével. A határidő után érkező anyagokat nem lesz módunk figyelembe venni! Az összefoglalóknak röviden tartalmazniuk kell, a tudományos közleményeknél szokásos módon, a munka céljának megjelölését, a módszereket és az eredményeket.

Az előadások időtartama 10 perc, melyet legfeljebb 5 perc vita követ. Kérjük az egyes szekcióbizottságok elnökeit, titkárait és tagjait, hogy az akadémiai beszámolón aktívan vegyenek részt, kérdéseikkel, hozzászólásaikkal biztosítva a rendezvény magas színvonalát.

 

Budapest, 2022. december 13.

 

Solti László                        Sótonyi Péter                    Bartha Tibor                      Fodor László

MTA ÁTB elnöke                Rektor                                ÁODI vezetője                  MTA ÁTB titkára

 

Melléklet:

Formai útmutatás az akadémiai beszámolók elkészítéséhez:

Helyesírás: a Magyar Állatorvosok Lapjában szokásos (latinos) módon.

Szerkesztés: Microsoft Word, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret, sorkizárásos forma (jobb oldalon is egyenes tükör), szimpla sorköz. A bekezdések első sorát is teljes hosszában írjuk, de az egyes bekezdések között egy sort hagyjunk ki. A margó mindkét oldalon, valamint fenn is lenn is 2,5 cm legyen. Kiemeléseket (bold stb.) ne alkalmazzanak.

Az A/4-es lap felső balsarkába írjuk a beszámoló intézet(ek), tanszék(ek), vállalat(ok) rövidített nevét (céglogót ne használjunk) és felső kisszámokkal jelöljük a beszámolóban szereplő szerzőket és munkahelyüket, ha a szerzők több intézetből valók. A fejlécben (az intézmény neve után) tüntessük fel az a csillaggal megjelölt első (előadó) szerző e-mail címét.

A lap felső jobb sarkába kerüljön annak a szekciónak a neve, amelyikbe az összefoglalót a szerzők ajánlják (ezen szükség esetén a szekcióelnökök változtathatnak).

A lap elejére írjuk a beszámoló (lehetőleg rövid) címét NAGYBETŰKKEL, alá a szerzők nevét (a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően „dr.” és tudományos fokozat nélkül). A nevek után felső kis szám jelezze, hogy melyik munkahelyen dolgozik.

A szöveg, amelyben esetleg egy rövid táblázat is szerepelhet, semmiképpen ne legyen hosszabb egy oldalnál, és lehetőleg minél több információt nyújtson az olvasónak.

Az egységes forma kedvéért az alábbiakban megadunk egy fiktív szövegbeosztási mintát:

 

ÁTE, Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék1                                             Bakteriológia

Állatorvostudományi Kutatóintézet2

NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság3

*Előadó e-mail címe

 

 

A HAZAI EBEK EHRLICHIA CANIS FERTŐZÖTTSÉGE

 

Kovács László1*, Tóth János2, Nagy László3

 

(Bevezetés)

 

(A munka célja)

 

(Módszerek)

 

(Eredmények)

 

(Következtetések)

 

Köszönetnyilvánítás (röviden, beleértve az esetleges NKB és/vagy egyéb kutatási finanszírozást is)