Csontos József emlékérem

Csontos József emlékérem
Díjazottak

1992    Csontos László

1992    Prohászka László

1995    Mészáros János

1995    Szabó István

1996    Németh István

1996    Tanyi János

1997    Horst Meyer

1999    Dietrich Schimmel

1999    Stipkovits László

1999    Szécsényi István

2000    Molnár Kálmán

2000    Tekes Lajos

2004    Nagy Béla

2004    Glávits Róbert

2013    Kovács Sándor

Az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézete, fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából 1975-ben az intézet első igazgatója emlékére Csontos József emlékérmet készíttetett, melyet azonban az akkori igazgató Derzsy Domokos tragikus halálának közbejötte miatt nem adtak ki.

Az intézet Csontos József halálának 30. évfordulójáról kívánt úgy megemlékezni, hogy egy - a Magyar Országos Állatorvos Egyesület Állatorvos-történelmi Szakosztályával közös - Csontos József emlékülés keretében az érem első példányait az arra érdemeseknek kiadja.

Az arra érdemesek körének meghatározását illetően, az alapítók szándékát és Csontos József életútját figyelembe véve, az a megállapodás született, hogy az emlékérmet olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek kapják, akik az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézetben vagy más állategészségügyi intézményben, a gyakorlatban is hasznosuló, eredményes kutatást végeztek.

Az emlékérem alapításáról és kiadásáról szóló dokumentum megtekinthető itt.