Gyuranecz Miklós új kutatócsoportot alapíthat a Lendület programban

Gyuranecz_M.jpgAz MTA-n negyedik alkalommal hirdették ki a Lendület Fiatal Kutatói Program nyerteseit. A kormány támogatásával idén 1 250 millió forint áll rendelkezésre a kimagasló teljesítményű kutatók elvándorlásának megállítását és a magyar tudományos kutatóhelyek versenyképességének növelését szolgáló kutatások finanszírozására. A biológiai tudományok egyik nyertese kollégánk: Gyuranecz Miklós.
 
A kutató-állatorvos eddigi munkája során a vad- és haszonállatokat veszélyeztető, de az embert is megfertőzni képes, úgynevezett zoonótikus baktériumokkal foglalkozott. E kórokozók kutatása speciális laborhátteret igényel. A Lendület program segítségével az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Állatorvos-tudományi Intézetében szeretne olyan feltételeket teremteni, amelyek lehetővé teszik a kórokozók felderítését, valamint diagnosztikájuk és gyógykezelési lehetőségeik fejlesztését.

Nagy Béla Ipoly Arnold díjat kapott

aoti_Enteralis_bakteriologia_es_alimentaris_zoonozis_temacsoport_Nagy_Bela_kutatoprofesszor_2.jpgAz idei kitüntetettek: Benkő Elek, Fehér Márta, Joó Ferenc, Pálfy József, Nagy Béla, Tompa Péter. Az elismeréseket Kollár László Péter, az OTKA Bizottság elnöke adta át a Magyar Tudomány Ünnepén.
Nagy Béla Széchenyi-díjas magyar állatorvos, mikrobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1941-ben született Debrecenben. Felsőfokú tanulmányait 1960-ban kezdte meg az Állatorvostudományi Főiskolán (1962 után Állatorvostudományi Egyetem), ahol 1965-ben szerzett állatorvosi diplomát. Ezután a Monori Állami Gazdaságban helyezkedett el gyakornokként, 1967-től az egyetem állathigiéniai tanszékének munkatársa. 1971-ben a Szombathelyi Állategészségügyi Intézet igazgatójává nevezték ki. Itt nyolc évet töltött, majd az Országos Állategészségügyi Intézet helyettes igazgatója lett. 1987-1989-ig az Állategészségügyi Élelmiszer-ellenőrző Szolgálat tudományos főmunkatársa volt. 1989-ben az Állatorvostudományi Egyetem Központi Laboratóriumához került, tudományos főmunkatársi beosztásban. 1991-től az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézetében dolgozik, 1994-ig igazgatóhelyettesként, 2000-ig az intézet igazgatójaként. Ekkor kutatóprofesszori kinevezést kapott, valamint az enteriális mikrobiológia csoport témavezetője. 1996-ban habilitált, egy évvel később egyetemi magántanári megbízást kapott. Magyarországi állásai mellett 1974-1976-ban, illetve 1989-1990-ben az Iowai Egyetemen volt tanulmányúton. 1978-ban védte meg az állatorvos-tudomány kandidátusi, 1993-ban akadémiai doktori értekezését. 1998-ban az akadémia levelező, 2004-ben pedig rendes tagjává választották. Akadémiai tisztségei mellett több hazai és nemzetközi mikrobiológiai egyesület és tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja.
Fő kutatási területe az újszülött és növendék állatok fertőző jellegű enterális megbetegedései, illetve az Escherichia coli baktériumokkal kapcsolatos járványtani és állatvédelmi kérdések. Nevéhez fűződik az E. coli baktériumok két új adhéziós, ún. virulenciafaktorának felfedezése és meghatározása. Ezeket a nemzetközi rendszertan átvette. Jelentősek fejlesztései a diagnosztikában, illetve az oltóanyag-termelésben. Ehhez kapcsolódóan több szabadalmat és újítást jegyeztetett be. Ezeken kívül foglalkozik még a szalmonellózisokkal és a cryptosporidiosis (bakteriális betegség) kérdéskörével is. Eredményeit elsősorban bakteriológiai és úgynevezett ultrastrukturális alapkutatásokkal érte el. Eddigi fontosabb díjai, elismerései: Manninger-emlékérem (1994); Csontos-emlékérem (2004); Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2007); Széchenyi-díj (2009).
2007-től 2009-ig az OTKA Agrártudományok 2 zsűri tagja, 2009-től az Élettudományi Kollégiumi tagja. Mindezek mellett több alkalommal vett részt tagként vagy levezető elnökként eseti bizottságok munkájában. Bármilyen feladat adódott, az OTKA mindig számíthatott magas színvonalú, becsületes munkájára.

Az MTA honlap "Az MTA Hírei" rovatában beszélgetés jelent meg Bányai Krisztiánnal

Bányai Krisztián virológus, az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézet (MTA ÁOTKI) tudományos főmunkatársa az ember és különböző állatfajok fertőző betegségeit vizsgálja. A Lendület program keretében tervezett kutatásainak célja új kórokozók megismerése, új vírusok, mikrobák genetikai állományának feltérképezése, továbbá a kórokozók és egy-egy betegség közötti kapcsolat kimutatása.

Oldalak